English (United Kingdom)
BETA MNF / Magyar Filmunió - Budapest 1365 Pf. 748. - Hungary - Phone: +36 1 461 1320
filmunio
fb-furss

Magyar filmek a Tribeca Filmfesztiválon

E-mail Nyomtatás
Forgács, Pálfi, Szemző: Rekordszámú magyar filmmel kezdődik New Yorkban a Tribeca Filmfesztivál.
Április 25-vel kezdődően immáron hatodik alkalommal rendezik meg Manhattanben a Tribeca Filmfesztivált. A Robert De Niro, Jane Rosenthal és Craig Hatkoff által alapított filmszemle villámgyorsan előkelő helyet vívott ki magának a szakma és a közönség köreiben egyaránt. Idén rekordszámú magyar film kapott meghívást a nagy presztízsnek örvendő New York-i eseményre, köztük Forgács Péter Miss Universe 1929 című dokumentumfilmje a versenyprogramba. Forgács Péter médiaművész és független filmes 2005-ben A fekete kutya című művével már egyszer elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját a Tribeca-n.

Pálfi György Taxidermia című filmjét a New York-i rendezvény fesztiválsikereket bemutató „Showcase” szekciójában tűzik műsorra, míg Szemző Tibor Az élet vendége című alkotását a „Discovery” elnevezésű válogatásban. A filmbemutatókra a rendezők személyes részvételével kerül sor.
 
Észak-Amerika legnagyobb dokumentumfilm szemléjére, a torontói HotDocs fesztiválra is több magyar alkotás érkezik. Az április 19-29. között zajló rendezvényre meghívást nyert Kincses Réka szemlefődíjas Balkán bajnok című filmje, Forgács Péter Miss Universe 1929 és Lakatos Róbert Moszny című munkája, valamint a magyar-holland koprodukcióban készült The Angelmakers című film, melyet Astrid Bussink rendezett.
 
A texasi Houstonban idén 40. születésnapját ünneplő WorldFest független film fesztiválon négy magyar alkotás versenyez. A játékfilmek Remi-díjaiért Bagó Bertalan Vadászat angolokra és Goda Krisztina Csak szex és más semmi című alkotása száll ringbe, utóbbit a rendező és a producer Kálomista Gábor személyesen mutatja be az amerikai közönségnek. A rövidfilm versenybe is érkezik két alkotás Magyarországról, Madarász István Előbb-utóbb és Sopsits Árpád Forgás című munkája. A seregszemle április 20-án kezdődött, a díjak átadására április 29-én kerül sor Houstonban.
www.worldfest.org
 
Kocsis Ágnes Friss levegő című filmje Linzben kel versenyre az innovatív európai filmeknek szentelt Crossing Europe fesztiválon. A szomszédos Linzben április 24-én kezdődő seregszemlére 30 országból összesen 150 film érkezik, ezek közül 12 alkotás szállhat ringbe a Crossing Europe Díjért, melynek sorsáról nemzetközi zsűri dönt, köztük Kocsis Ágnes rendezői diplomafilmje.
www.crossingeurope.at