English (United Kingdom)
BETA MNF / Magyar Filmunió - Budapest 1365 Pf. 748. - Hungary - Phone: +36 1 461 1320
filmunio
fb-furss

Díjeső a SAUL FIÁ-ért

E-mail Nyomtatás

nemesjl sarajevoNemes Jeles László filmjét Zágrábban, Stockholmban, a lengyelországi Bydgoszcz-ban az operatőrök legnagyobb nemzetközi seregszemléjén és Londonban is díjazták.

Egy hétvége alatt négy rangos fesztiváldíjat nyert Nemes Jeles László Saul fia című filmje.
A Filmalap támogatásával készült alkotás a magyar filmek közül elsőként nyert fődíjat a zágrábi nemzetközi filmfesztiválon. A szakmai zsűri kiemelkedő és megrázó alkotásnak értékelte a filmet. Christophe Thoke zsűritag, német producer hangsúlyozta, hogy Nemes Jeles László alkotása „nagyon intenzív film, erős fizikai hatást kiváltó emberi üzenettel”.
A stockholmi nemzetközi filmfesztivál zsűrije a legjobb rendező díjával méltatta a magyar filmet, és indoklásában kiemelte, hogy a Holokauszt filmes ábrázolása korábban „sosem volt ennyire mellbevágó”.
Bydgoszcz-ban a hétvégén véget ért Camerimage filmfesztiválon Erdély Mátyást a Saul fiá-ért a rangos Bronz Béka díjjal méltatta a szakmai zsűri. A nagyszabású lengyelországi filmünnepen, melynek középpontjában az operatőri teljesítmény áll, évről-évre több tízezer filmrajongó vesz részt és a leghíresebb operatőrök is ellátogatnak a fesztiválra. Idén többek között Vittorio Storaro, Chris Menges és Ed Lachman „operatőr legendák” emelték az esemény fényét.
Az Egyesült Királyságban több városban megrendezett zsidó filmfesztiválon (UK Jewish Film Festival) idén először díjazták a legjobb elsőfilmet. A díjat, melyről brit filmesek döntöttek, a Saul fia nyerte el.

 

 

A Saul fia a májusi cannes-i filmfesztivál és filmvásár kitűnő újdonsága volt egyben. Nemes Jeles első játékfilmje kapta a nagydíjat (Grand Prix) három további rangos díjjal együtt. A magyar film nemzetközi forgalmazási jogainak értékesítésével megbízott Films Distribution több mint 50 ország filmforgalmazójának értékesítette a Saul fiá-t.
Nemes Jeles filmjét azóta Szarajevóban különdíjjal, Chalons-en-Champagne-ban rendezői díjjal, és legutóbb Erdély Mátyást az operatőrök nemzetközi filmfesztiválján a macedóniai Bitolában a fődíjjal jutalmazták.
A Saul fia Magyarország hivatalos Oscar nevezése a legjobb idegennyelvű film kategóriában. Fesztiválszerepléseit és mozibemutatóit kiemelkedő siker övezi folyamatosan. Telluride-ban, Torontóban, New Yorkban és Vancouverben is a legjobb filmek közé sorolták a helyi kritikusok. Nemes Jeles László filmje franciaországi mozikban két hét alatt átlépte a százezres nézőszámot, az amerikai mozik december 18-án tűzik műsorra.

A Saul fia a Laokoon Filmgroup gyártásában készült a Filmalap támogatásával, vezető producere Sipos Gábor és Rajna Gábor volt. Nemes Jeles filmjét itthon már több mint 90 ezren látták és továbbra is a mozik műsorán van a Mozinet forgalmazásában.