English (United Kingdom)
BETA MNF / Magyar Filmunió - Budapest 1365 Pf. 748. - Hungary - Phone: +36 1 461 1320
filmunio
fb-furss

Oscar-díjas a SAUL FIA!

E-mail Nyomtatás

nemes oscar 100A SAUL FIA kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Nemes Jeles László rendező munkája az első magyar alkotás, amely Szabó István Mephisto című drámája óta, 34 év után elnyerte a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia elismerését.

(MTI) A rangos elismerést, magyar idő szerint február 29-én hétfő hajnalban, nem sokkal öt óra után vehette át a film rendezője, Nemes Jeles László a Los Angeles-i Dolby Színházban. A most már Oscar, - Golden Globe- és cannes-i nagydíjas holokausztdrámáért 2016. január 14. óta izgult az egész ország, akkor jelentették be ugyanis, hogy bekerült a végső ötbe, a kilenc alkotásra szűkített előzetes listáról.

A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. "Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film" - fogalmazott. VIDEÓ

Mint ismeretes, magyar film eddig egy alkalommal, 1982-ben kapott Oscar-díjat (Szabó István Mephisto) ebben a kategóriában. Legutóbb 1989-ben jelöltek magyar filmet Oscar-díjra, Szabó István Hanussen című alkotását, ugyancsak a legjobb idegen nyelvű filmek között.
A Saul fiát az elmúlt időszakban számos tekintélyes amerikai filmes szervezet díjazta. A nagy presztízsű National Board of Review of Motion Pictures (NBR), a Los Angeles-i, a New York-i, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobb külföldi filmjének szavazták meg Nemes Jeles László első mozifilmjét.

A Magyar Filmkritikusok Díjának január végi átadásán tarolt a Saul fia. A stábból Röhrig Géza lett a legjobb férfi főszereplő, Zányi Tamás a legjobb hangmérnök, Erdély Mátyást az operatőrök, Nemes Jeles Lászlót a rendezők között találta a legjobbnak a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikus Szakosztálya és a Magyar Filmművészek Szövetsége Filmkritikus Szakosztálya. Szombaton pedig elnyerte az Independent Spirit Awards elismerését is.

nemes laszlo oscar

A Saul fia stábja mellett, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes és Andrew G. Vajna filmügyi kormánybiztos is részt vett a gálán.
Nemes Jeles László rendezése "a bemutatója óta eltelt kilenc hónapban elképesztő világhírre tett szert" - fogalmazott a filmügyi kormánybiztos. "Ha valaki hajlandó keményen dolgozni és van kreatív ötlete, akkor van rá lehetőség, hogy megvalósítsa" - nyilatkozta Andy Vajna. Hozzáfűzte: a Saul fia kiváló példa arra, hogy miképpen válhatott egy kezdő rendező háromoldalas filmtervéből világsiker. "Úgy gondolom, ez megmutatja a fiatal magyaroknak, hogy igen, mindez lehetséges" - jegyezte meg. A Magyar Nemzeti Filmalap 321,6 millió forinttal támogatta Nemes Jeles László első játékfilmjét.
Andy Vajna kitért arra is, hogy mielőtt a támogatásról döntöttek volna, alaposan átbeszélték a Saul fia filmtervét és számításba vették Nemes Jeles László addigi rövidfilmjeit is. "Mivel ez volt az első játékfilmje, elég szigorúak voltunk a finanszírozásban, adtunk neki 300 millió forintot, valamint támogattuk és segítettük őt a kidolgozásban. De amikor láttuk a kész alkotást, lenyűgözött bennünket, nem volt vele tennivalónk. Egyszerűen jó volt" - fogalmazott.
"A film önmagáért beszél. Nagyon büszke vagyok Lászlóra, amiért képes volt olyat teremteni, ami messze túlment a forgatókönyv lapjain" - hangsúlyozta Andy Vajna, aki "fantasztikusnak" és "különleges élménynek" nevezte az Oscar-díjjal jutalmazott alkotást.